EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM (ELTE)

Óraadó tanár

Az 1990-es évek második felétől óraadóként előbb az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának Könyvtár Tanszékén, majd a Bölcsészettudományi Kar (BTK) Könyvtártudományi Tanszékén folyamatosan oktattam.

A 2024/2025. tanév I. félévében a BTK által szervezett Adatgazdász szakirányú továbbképzésen tartandó kurzus megtartására kértek föl. A kollokviummal záró kurzus keretében az információbiztonságról, a személyesadat-védelemről és a szerzői jogok védelméről tartottam előadásokat, 2025 januárjában pedig záróvizsga-bizottsági tag leszek.

Címzetes egyetemi docens

A kaposvári informatikus-könyvtáros képzés 2015. évi megszűnése után az a megtiszteltetés ért, hogy az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének igazgatója, Dr. Kiszl Péter az Egyetemi Szenátus elé terjesztette címadományozási javaslatát. Egy rövid részlet a 2015. évi felterjesztésből:

„Dr. Tószegi Zsuzsanna a multimédia és a digitalizálás vitathatatlan szaktekintélyeként évekkel ezelőtt bekapcsolódott a Könyvtártudományi Doktori Programba; intézetünk felkérésére kurzusokat tartott, több ízben felvételi, szigorlati és védési bizottsági munkát vállalt; 2014-től témavezetőként irányítja egy doktorandusz munkáját. Az utóbbi években az Eötvös Loránd Tudomány­egyetemen díjazás és más ellenszolgáltatás nélkül tevékenykedik.”

2016-ban az ELTE Szenátusa egyhangúlag megszavazta számomra a megtisztelő ELTE címzetes docensi titulust.

Az elmúlt évtized alatt az Intézetben végzett legfontosabb feladataim:

• tudományos kutatás
• tankönyvírás
• előadások a VKKV konferenciákon
• bibliográfia összeállítás
• lektorálás
• PhD képzés, habilitáció – opponencia, bizottsági tagság
• szellemitulajdon-védelmi kurzus

Doktori iskolai témavezető

2014-től az Irodalomtudományi Doktori Iskola Könyvtártudományi Programja keretében témavezetői feladatokat vállalhatok; 2015-től 2022-ig témahirdetésre is kaptam lehetőséget.

Az első doktoranduszom 2014-ben, az utolsó 2022-ben kezdte meg doktori iskolai tanulmányait. Róluk és eddigi eredményeikről a doktori.hu oldalon lehet tájékozódni.


KAPOSVÁRI EGYETEM

A Kaposvári Egyetemen 2005-1015

Kaposvárott 1994 óta zajlott főiskolai szintű könyvtárosképzés, amelyet 2005-től a bolognai képzési rendhez illeszkedő BA szintű informatikus könyvtáros képzés váltott föl. A Kaposvári Egyetemen úgy döntöttek, az alapképzésben a digitális könyvtári szakirányt akkreditáltatják. Az új direktívák alapján az egyetemi oktatóknak tudományos fokozattal kellett rendelkezniük (vagy adott időre meg kellett szerezniük a PhD fokozatot).

Rosta István, a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Tanárképző Főiskolai Karának akkori főigazgatója – Sonnevend Péter tanszékvezető javaslatára – 2005-ben keresett meg azzal, vállalnék-e feladatot a digitális könyvtár szakirányon zajló oktatómunkában?

A Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Kht. igazgatói megbízása röviddel az előtt ért véget számomra – érthető okokból a társaság új tulajdonosa a saját emberét nevezte ki a társaság élére. Az akkori munkahelyem, a Szabadalmi Hivatal elnökének engedélyével – a PhD fokozatra tekintettel – elvállalhattam az egyetemi oktatómunkát.

A könyvtárosképzés 2009-ig a főiskolai tanárképző kar égisze alatt zajlott, majd a 2009. évi átszervezés után az egyetemi szintű pedagógiai karon folytatódott. Az egyetemi karrá alakulás idején kiírt docensi pályázatomat a szenátus egyhangúlag elfogadta, így 2009-től egyetemi docensként oktattam a könyvtárosképzés 2015. évi megszűnéséig.

 
 
 

AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK